Az állatok és növények világa gyerekeknek
Északi-sark: Arktisz
Az északi féltekén az összefüggő fenyőredők övétől, a tajgától észak felé haladva egyre zordabb lesz az időjárás. Itt csak két évszak uralkodik, a hosszú, hideg tél, és a rövid, hűvös nyár, mely mindössze csak két-három hónapig tart.
A tajga és az északi jégmezők közötti területet a tundra foglalja el több száz kilométeren keresztül.
A talaj fagyott, nyáron is csak a legfelső rétege olvad fel. Ilyenkor ez a réteg átázott, olyan rajta a járás, mintha puha mohaszőnyegen lépdelnénk.
A tundrán a növények évente csak két-három millimétert nőnek. Az erdős tundrán maximum hat-nyolc méter magas nyírfát, nyárfát és lucfenyőket találunk, északabbra a tundrán viszont a fás szárú cserjék nem nőnek nagyobbra egy méternél, a növénytakarót törpe fűz, törpe nyír, törpecserjék, mohák és zuzmók alkotják.
A tundra jellegzetes állatai a pézsmatulok, a sarki róka, a sarki nyúl, a rénszarvas, a hermelin, a havasi hófajd, a hóbagoly, a lemming. Télen ezek is délebbre húzódnak a tajga felé a nagy hideg ellen. Rovarok is élnek erre, közöttük a legkellemetlenebb a gyötrő szúnyog. Petéik sikeresen áttelelnek, és ahogy melegszik az idő, a felolvadt vizekből kikelve szúnyogok milliói lepik el az állatokat.
A tundra a Jeges-tenger európai és észak-amerikai partvidékénél húzódik
A rövid ideig tartó nyári időszakban a tundra megelevenedik. Csak ilyenkor süt elég melegen a nap ahhoz, hogy felolvassza a jeget és a havat. A rovarvilág is feléled, a vizeket pedig madarak népesítik be.
A növényeknek ilyenkor van módjuk a növekedésre. Annál is inkább, mivel nyáron a nap nem nyugszik le, éjjel-nappal világos van, ezért az élővilág is gyorsabban gyarapodhat. De még így is nagyon rövid ez az évszak. A madaraknak sietve kell felnevelniük fiókáikat, hogy mire jön a tél, a hideg elől délre vonulhassanak.
A lúdalakúak közül az örvös lúd él a legközelebb a sarkvidékhez. A parti lile Eurázsia és Észak-Amerika északi területein fészkel a vízpartok mentén. Ősszel Afrikába költözik. Fészkét a talajon készíti el, ahol kis mélyedésbe tojja tojásait. Ha ragadozó közeledik, megpróbálja elcsalni a tojásoktól, úgy, hogy sérültnek tetteti magát, így a támadó őt kezdi el követni.
A havasi hófajd télen is a tundrán marad. Lábujjain toll nő, ami védi a hideg ellen, és a hóban való közlekedést is segíti. Télen a tolla fehér színű, így mikor lelapul a hóba, rejtve marad a ragadozók elől.
A hóbagoly lábát is toll borítja. Fő táplálékai a lemmingek. Zsákmányállatai legkisebb mozdulatát is észreveszi nagy, éles szemeivel. A hímek tolla egész évben fehér, a nőstényeké a költési időszakban feketével tarkított, hogy jobban rejtőzhessenek.
A lemmingek, ezek a kis testű rágcsálók talán a tápláléklánc legfontosabb tagjai a tundrán. Nagyon gyorsan szaporodnak, évente ötször is szülhetnek utódokat, egy alkalommal akár 8-10 kölyköt. Télen a hó alatt alagutakat készítenek maguknak, ezért még a hidegben is találnak táplálékot. Mindenféle növényi eredetű élelmet elfogyasztanak, mohát, füvet, gyökereket. A sarki rókák és a hóbaglyok fő táplálékai. Egy nagyobb testű ragadozó akár száz lemminget is megeszik egy hónapban. Ha sok a lemming, akkor bőséges zsákmányforrást jelentenek a ragadozók számára. De mikor egy adott területen a lemmingek túlszaporodnak, és már minden növényi táplálékot megettek, tovább kell állniuk, hogy új táplálékforrást találjanak. Mikor kevés a lemming, az a ragadozókra is hatással van, a hóbagoly például ilyenkor kevesebb fiókát költ.
Itt élő ragadozók a sarki rókák, és a farkasok. A sarki róka téli fehér bundája jól álcázza a zsákmányállatai szeme elől.
A rénszarvas (Észak-Amerikában karibunak, Eurázsiában tarándszarvasnak nevezzük) a nyarat a tundrán tölti, télen délebbre húzódik a fenyőerdőkbe, ám ott is csak szűkösen talál táplálékot a nagy hidegben.
A tundra legnagyobb emlőse a pézsmatulok. Ez a hatalmas párosujjú patás minden évben sokat vándorol, hogy táplálékot találjon. Vastag szőrzete megvédi még a legnagyobb hidegtől is. Szarvai hatékony fegyverek a ragadozók ellen, képes megvédeni magát a farkasokkal szemben is. Ha egy ragadozónak egy kis pézsmatulokra fáj a foga, a felnőtt egyedek szorosan körbeállják, és szarvukat lehorgasztva védik meg utódaikat.
A tundrát elhagyva az északi sarkvidék jégmezőire jutunk, ahol állandóan fagyott a talaj, növények egyáltalán nem fordulnak itt elő, csak néhány moszatfaj. Az évi átlaghőmérséklet -30 °C, de télen általában -40 fokig süllyed a hőmérő higanyszála.
A jegesmedve tökéletesen védekezik a hideg ellen. Nagyobb termetű, mint a többi medvefaj, és a nagyobb testméret jobban tartja a hőt. Bundája olajos, a vízben nem ázik el, még a talpát is jórészt szőr borítja, ami nem csak a hideg ellen védi, hanem a biztosabb járást is segíti a csúszós jégen.
Fő zsákmánya a fóka, melyet vagy az úszó jégtáblán cserkész be, és a vízből meglepetésszerűen támadja meg, vagy a fókák légzőnyílásánál várja gyanútlan áldozatát.
Nyáron alig talál élelmet, mert a tengeri jég elolvad. Ilyenkor főként dögök után kutat, vagy kisebb emlősöket és madarakat kap el.
Nagy számban élnek itt fókák, mint például a grönlandi fóka. A fiatal fókáknak hófehér a bundája, egyhónapos koruk környékén vedlik le ezt a szőrzetet, és rövidebb, ezüstös színű bundát növesztenek. A felnőtt állatok szürkés színűek, hátukon fekete rajzolattal. A jegesmedvéken kívül az ember is vadászik rájuk. Az eszkimók már ősidők óta, az európai emberek csak a 18.századtól. A vadászat nem kíméli a kölyköket sem, fehér bundájuk miatt vonzó célpontnak számítanak. Évente 300 ezer fóka megölése engedélyezett, de a tényleges áldozatok száma ennél jóval magasabb lehet, mert sokakat megsebesítenek, melyek később lelik halálukat.
Itt él a rozmár. A fókaalkatúak csoportján belül a rozmárfélék családjának egyetlen élő képviselője. Első szemfogai hatalmas agyarakká alakultak, ezekkel kaparja fel a tengerfenékről a táplálékát. A hímek négy méterre is megnőnek, és egy tonnát is nyomhatnak, agyaruk állandóan nő. Csordákban élnek, melyek nem igen távolodnak el a parttól. Rákokat, kagylókat és más puhatestűeket, ritkábban halat is fogyasztanak, és olykor egy-egy fiatal fókát is elragadnak. Zsákmányukért akár harminc méter mélyre is a víz alá buknak.
Pingvinek egyáltalán nem élnek az Északi-sarkon, de madarakat így is jócskán találunk itt.
Lummák, lundák, alkák élnek erre. Mindhárman a lilealakúakhoz, azon belül az alkafélék családjába tartoznak. A lumma Észak-Amerika és Eurázsia északi sziklás partjainál meredek sziklafalakon fészkel nagy kolóniákban. Fő táplálékai a halak, a rákok és a tintahalak. A lunda egyedi megjelenésű madár, a hímek és a nőstények egyforma színezetűek, a csőrük a párzási időszakban a legélénkebb színezetű. Halakkal, rákokkal és tintahalakkal táplálkozik, de fő zsákmánya a homoki angolna. Számuk csökkenőben van, nem csak azért, mert a felnőtt madarakat húsukért vadásszák, hanem mert táplálékát, a homoki angolnát is nagy mennyiségben halássza az ember. Az alkáknak is a fő zsákmánya a homoki angolna, amit sokszor éppen a lundák csőréből rabolnak el.
Déli-sark: Antarktisz
Földünk leghidegebb földrésze, az évi átlaghőmérséklet -49 °C. A Déli-sark kontinensét teljes egészében jég borítja, ami helyenként a több kilométer vastagságot is elérheti. Csak a rövid nyári időszakban olvad fel a jég néhány part menti területen.
Az antarktiszi sziklákon több száz zuzmófaj él, melyek képesek elviselni a nagy hideget. Ezek között parányi, 1-2 milliméteres ugróvillás rovarok és atkák élnek, melyek egymásra vadásznak. Néhány moszatfaj is megél a Déli-sarkon, melyek túlélik azt is, ha hetekre megfagynak.
A sarkvidéken nem élnek olyan növények, melyekből annyi lenne, hogy elegendő táplálékot jelentsenek bármilyen növényevő állat számára. Ezért ezen a területen csak ragadozókat találunk, illetve olyan növényevő állatokat, melyek a növényi táplálékukat a tengerben találják meg, és nem a szárazföldön.
A tengerekben sok az alga, valamint nagy tömegben találhatók meg az 1-2 centiméteres krillek, azaz lebegő rákocskák, melyek a plankton fontos részei, és halak fő táplálékai, valamint jelentős táplálékforrások a bálnák, sziláscetek, a fókák és a tengeri madarak számára is.
A fókákat a bőr alatti olajos hájrétegük, a fókazsír tartja melegen.
Az Antarktiszon él a Weddel-fóka, a félelmetes vadász hírében álló leopárdfóka, mely halakkal, krillel, fiatal fókákkal és pingvinekkel táplálkozik.
A rákevő fóka apró rákokat és krillt zsákmányol.
A déli elefántfóka a legnagyobb fókafaj, a hímek orrán felfújható ormány található, melynek szerepe, hogy felerősíti bömbölésüket a párzási időszakban. A mélyben vadásznak tintahalra. Ennek a fókának van a legvastagabb zsírrétege.
A pingvinek a legjellemzőbb madarak a Déli-sarkon.Tömött tollruhájuk kiváló hőszigetelő. Itt él az Adélie-pingvin, és a császárpingvin.
A császárpingvin a legnagyobb pingvinfaj, az Antarktiszon él, és ott is szaporodik. Más állat elmenekül a Déli-sark rendkívül hideg és sötét tele elől, ám a császárpingvin még ilyenkor is a kontinensen marad.
Nyáron annyit esznek, hogy alaposan meghízzanak. Márciusban, nem sokkal a tél beállta elől, a hímek és a nőstények a part közeli költőhelyeikre vándorolnak. A nőstény csak egy tojást rak, amit rögtön a lábfejére emel a fagyos talajról, és betakarja a hasáról lógó bőrredővel, hogy melegen tartsa. A hím ezután átveszi tőle a tojást, és amíg a nőstény elmegy táplálkozni, addig ő vigyáz a tojásra. A kis pingvin két hónap múlva kel ki, és addig a hím szinte mozdulatlanul, étlen-szomjan vigyáz rá. Csak ekkor tér vissza a nőstény a tengerről jóllakottan, kövéren, és megeteti a fiókát a begyében hozott, felöklendezett hallal. Végre a hím is elmehet a tengerre táplálkozni, és visszatértekor ő is megeteti a fiókát. A nőstény és a hím felváltva táplálják a kicsit, aki eközben szépen gyarapszik. Mindez a téli, sötét hónapokban történik. Amint világosodik, és lassan melegedni kezd az idő, a tenger jege felrepedezik, és a víz egyre közelebb kerül hozzájuk. Ilyenkor az összes pingvin beleveti magát a tengerbe, a fiókák is, és igyekeznek minél többet enni, hogy jól tápláltak legyenek, hiszen két hónap múlva újra beköszönt a tél, és a folyamat kezdődik elölről.
A pingvinfiókáknak csak a fele éri meg a felnőttkort, mert a zord időben hamar elpusztulnak, ha a nőstény vagy a hím nem ér vissza időben a táplálékkal, vagy odavész a tengerben. (David Attenborough: Az élő bolygó)
A globális felmelegedés a sarkvidéki területeket érinti legérzékenyebben. Az olvadás következtében a jegesmedvét a kihalás veszélye fenyegeti, mert ha a tengeri jégmezők felolvadnak, a medvék elvesztik legfőbb vadászterületeiket, és nem tudnak elegendő táplálékot szerezni.
A tudósok szerint a melegedés miatt már néhány évtizeden belül erdők nőhetnek a tundrán a törpecserjék helyén.